És itt most nem a méltán híres Szabó filmre célzok. A napfény ízét nem a szánkkal, még csak nem is a nyelvünkkel érezhetjük. Az arcunkkal.

Az elmúlt fél évben megtanultam értékelni a napsütést. Itt ugyanis a verőfényes időjárás ritka jelenség :( Így, mikor végre - gyakran 2-3 hét után - sugárzó napsütés fogad, teljesen felvidulok. Szemeim a legközelebbi ülőalkalmatosság után kezdenek kutatni (szabadtéri kávézó, pad, stb), hogy gondolataimat lelassíthassam és átadhassam teljes valómat a napfénynek. Szem becsuk, hallás szelektívvé válik, érzem a melegséget az arcomon... Ilyenkor egészen feltöltődöm energiával. Mint valami két lábon járó napelem, ami lemerült pár hét "napfénytelenség" után. Korábban sose gondoltam volna, hogy ekkora örömet tud okozni pusztán egy tiszta égbolt és egy kis napfény.

Tegnap ilyen nap volt végre, sok hét után először. Ennek örömére, és a tegnapi nap utánérzéseként, íme egy szám, melynek címe "Sunshine"...

---