Relax, chill, egy kis nyugi.

Közhely igaz? Afféle közhely, melyre 100-ból 99 ember bólogat, miközben nem hisz annak valódi tartalmában. Vagy ha "hisz" is, akkor is csak passzívan. Passzív hit alatt most azt tessék érteni, hogy valaki állítása szerint hisz valamiben, de nem tudja annak a valódi mögöttesét, nem ismeri a mögötte meghúzódó érvrendszert (ha egyáltalán van ilyen).
Hogy akkor meg miért?...
Mert nem csak fekete meg fehér létezik (hinni - nem hinni). Amúgy meg, ki tudja? Jól hangzik, biztos van benne valami igazság, mások is ezt vallják, trendi, hogy csak párat említsek a lehetséges okok közül.

Félreértés ne essék, a hit alatt nem feltétlenül vallási hitet kell érteni! Van aki az asztrológiában hisz, van aki a tőzsdestratégiájában hisz (szándékosan nem a "bízik" jelzőt használtam), van aki az alapvető emberi jóságban és biztos vannak olyanok is akik hisznek mondjuk egy politikus önzetlen jobbító szándékában.

Na de mielőtt mélyebb hitbeli fejtegetésbe mennék bele, hogymostakkorhogyanisjött??...
Nincsenek véletlenek. Én ebben hiszek. Szerintem az úgynevezett véletlen találkozásoknak célja/értelme van. Hogy mi, az sajnos egyetlen könyvben sincs leírva (Talán a csillagokban? Nah, ebben viszont meg én nem hiszek :) ), nekünk magunknak kell rájönnünk. Egyik barátom úgy fogalmazta ezt meg, hogy azok akik így összefutnak egy ismerőssel a legváratlanabb helyen, időben és körülmények között, azoknak biztosan "dolguk van egymással". Jól hangzik? Vagy nem? Lehet hinni benne, lehet hülyeségnek tartani. Ja, és mielőtt valaki engem kérdezne meg, hogy mi-merre-meddig, sajnos be kell valljam, hogy az én vonatom is még csak nemrég gördült ki a "Passzív hit" nevű állomásról, az út pedig elég hosszúnak ígérkezik...

---

(Plej - You)

Mióta visszajöttem Groningenbe (kb 3 hete) szinte minden nap a könyvtárban vagyok reggeltől zárásig (este 10). Lassan kezdek begolyózni... szinte rá se bírok nézni a jegyzeteimre. Pedig már csak egy vizsgám van hátra. Lehet hogy el kéne mennem a szibériai kőbányába pár napra, majd visszajönni. Biztos átértékelném a helyzetemet.

---

- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyerekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? - kérdezte a Mester.
- Esküszöm bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd benn azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian.
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
- Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!

(Coldplay - Trouble)

És itt most nem a méltán híres Szabó filmre célzok. A napfény ízét nem a szánkkal, még csak nem is a nyelvünkkel érezhetjük. Az arcunkkal.

Az elmúlt fél évben megtanultam értékelni a napsütést. Itt ugyanis a verőfényes időjárás ritka jelenség :( Így, mikor végre - gyakran 2-3 hét után - sugárzó napsütés fogad, teljesen felvidulok. Szemeim a legközelebbi ülőalkalmatosság után kezdenek kutatni (szabadtéri kávézó, pad, stb), hogy gondolataimat lelassíthassam és átadhassam teljes valómat a napfénynek. Szem becsuk, hallás szelektívvé válik, érzem a melegséget az arcomon... Ilyenkor egészen feltöltődöm energiával. Mint valami két lábon járó napelem, ami lemerült pár hét "napfénytelenség" után. Korábban sose gondoltam volna, hogy ekkora örömet tud okozni pusztán egy tiszta égbolt és egy kis napfény.

Tegnap ilyen nap volt végre, sok hét után először. Ennek örömére, és a tegnapi nap utánérzéseként, íme egy szám, melynek címe "Sunshine"...

---

Az alábbi De Mello történetet Rob blogján találtam véletlenül, remélem nem haragszik meg, hogy kölcsönveszem.

---

A falusi színházban folyt az előadás, amikor egyszer csak a függönyt leeresztették, és az igazgató a közönség elé lépett:
- Hölgyeim és uraim - mondta -, sajnálattal kell közölnöm, hogy főszereplőnk, szeretett és dicső polgármesterünk személyesen, végzetes szívinfarktust kapott az öltözőben. Ezért abba kell hagynunk az előadást.
Ennek hallatára egy terebélyes, középkorú hölgy az első sorban felállt, és izgatottan kiáltotta:
- Siessenek, adjanak neki tyúkhúslevest!
- Asszonyom - mondta az igazgató -, az infaktus végzetes volt. A polgármester meghalt.
- Akkor azonnal adjanak neki tyúkhúslevest!
Az igazgató elkeseredetten próbálkozott ismét:
- Asszonyom, egy halottnak már nem használ semmit a tyúkhúsleves.
- De nem is árt neki! - kiáltott vissza az aszony.

A tyúkhúsleves annyit segít a halotton, mint a vallás az öntudatra nem ébredt embereken, akiknek száma, sajnos, temérdek.

---

A következő nap azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? - kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

(Anthony De Mello, forrás:www.szepi.hu)

---

És legyen ma az egyik személyes kedvencem, az a szám amit még az amszterdami kávézókban is játszanak...

---

(Yonderboi - Pabadam)

Mindenféle kommentár nélkül, egyszerűen azért, mert jó ez a szám! :)

Szoktam néha pókerezni, de nem ezért tetszik az alábbi kis történet. A maga egyszerűségében mégis annyi igazságot hordoz. Számomra az egyik tanulság az volt, hogy sokszor többet érünk el a "nem tevéssel", mintha valamit nagyon "tenni" akarnánk...
És ezt általában nehezebb is megállni.

---

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
- Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csalok, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:
- Ha én a helyedben lennék, mostantól kezdve csak a földszinten játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:
- Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
- Mert tudtam, hogy úgy sem bírná megállni - hangzott a Mester egyszerű és mélyértelmű magyarázata.

Magamon is észrevettem, hogy hajlamos vagyok másokat könnyedén kritizálni, míg az önkritika, nos... az azért kevésbé volt szigorú. Holott lehet, hogy bennem volt a hiba. Olvasva ezt az újabb De Mello történetet, önkéntelenül is az a vicc jutott eszembe, mikor egy vezető az autópályán a rádiót hallgatja:

Hírolvasó: Kedves hallgatóink, kérjük óvatosan vezessenek, az M7-esen egy őrült hajt szembe a forgalommal...
Sofőr: Egy??? Az összes!

---

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:

- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, és ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

(Anthony De Mello, forrás: www.szepi.hu)

---

(Morcheeba - Undress me now)

 

Hányszor volt, hogy valamit ki akartál próbálni, de aztán "megfelelő háttérinformációk" hiánya miatt - vagy pont a kapott információk miatt - sosem vágtál bele? Nos, ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármibe ész nélkül bele kell ugrani, de minden ember másként éli meg a dolgokat. Így érdemes feltenni maganak a kérdést: "Valóban ki akarom hagyni ezt a lehetőséget?". Míg egy kalandtúra az egyik embernek borzasztó kínszenvedés az a másiknak egy életre szóló élmény, egy filmet találhatja valaki unalmasnak, míg másvalakinek ugyanaz a film a kedvence lehet és a példákat hosszasan lehetne sorolni.

Az én ars poeticám (és ezt vállalom is), hogy mindent - najó, majdnem mindent - ki kell próbálni, amire az embernek lehetősége adatik. Hiszen a puding próbája...

---

Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertől.
- Meg tudod mutatni az életünk célját?
- Nem.
- Legalább az élet értelmét?
- Azt sem.
- Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?
- Nem.
A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítőleg így szólt:
- Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt. Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a puddingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.

Egy asszonynak, aki végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:

- Te alakítod a végzetedet.

- De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.

- Hogy valaki nőnek születik, az nem végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

---

(Lamb - Gabriel)

Egy barátom ajánlotta nekem Anthony De Mello - A madár dala c. könyvét. Nagyon megtetszett a rövid, elgondolkodtató történeteivel. Úgy döntöttem ezentúl naponta felteszek ide egy kis történetet.

---

A Mester a tanulásnak és a bölcsességnek is pártfogója volt.

- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor erről kérdezték - , hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.

- És bölcsességre?

- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.

Utólag még hozzátette.

- Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek.

(Forrás:http://www.szepi.hu)

---

A tanulságot mindenkinek magának kell levonnia, ezekhez a történetekhez ugyanis nincs "használati útmutató" mellékelve.

Mára egy szerintem mindenki által ismert klasszikust választottam. Ehhez viszont adok használati útmutatót: hallgassátok meg egy korai órán, mikor nehezen megy az ébredés és egyáltalán: semmi kedvetek felkelni... talán ez ad majd egy kis lendületet a naphoz! :)

(Morcheeba - Rome wasn't built in a day)

...akkor csak nyomj a playre és "lélegezz"...
A többit már a Télépopmusikra bízhatod.

(Télépopmusik - Breath)

Odakint borult, szürkeség vár. Lóg a lába az esőnek is. De legalább nem fúj a szél és valahogy minden nyugodt, egy lélek sincs az utcán.
Állok a hatalmas ablak előtt és Plastic Buddhát hallgatok. Tökéletes...
Már nem is zavar szürkeség. Felveszek egy pink pólót hadat üzenve a szürke világnak és elindulok.